8.rész

Sziasztok!:)

Nehezen, de összehoztam a következő részt. Azt hiszem mostanában nem megy jól az írás, mégsem szeretnék senkit sem cserben hagyni, hiszen az előző bejegyzéshez is két nagyon aranyos komment is érkezett, amit nagyon szépen köszönök! Nem hagyom abba az írást, mindössze a türelmeteket kérem, hogy össze szedjem magam. Szeretném megköszönni, hogy már túlléptük a 2800 oldalmegtekintést is, nagyon sokat jelent, még úgy is, hogy ez egy egészen kicsi szám. Remélem tetszeni fog az aktuális rész.

Jó olvasást!:)

Nonci.xx

Lábaimat magam alá húzva ücsörgök a kanapén, s az ölemben lévő párna, egy kilógó cérnaszálával játszom. Az arcom forró és bizsereg, semmit sem értek a történésekből. Zayn egy bögre, gőzölgő teát helyez le elém az asztalra, de képtelen vagyok ránézni. Némán kortyolgatom a kellemesen forró italt. Végül ő szólal meg.
- Nyugodtan beszélhetsz - lezser mosolyát látva, nekem is mosolyognom kell, azonban ez a mosoly az arcomra fagy, ahogy mellém telepszik. - Mi a baj? - simít félre egy tincset az arcomból.
- Engedj el, Zayn - motyogom. - Haza akarok menni!
- Tudod, hogy nem tehetem - dörmögi. - Szükségem van rád, hogy boldog lehessek. Ha te nem vagy velem, én nem vagyok boldog, egy senkinek érzem magam.
- Hogy tehetnélek boldoggá, ha én magam sem vagyok az? - könnyeim szúrják a szemeim, miközben felpattanok, s ő sem marad a helyén.
- Nem állok készen, arra, hogy elengedjelek - az ő hangja puszta suttogás, az én üvöltözésemhez képest, mégis tudja, hogyan hallgattasson el. Másodperceken belül ajkai, az enyémeken pihennek, jelen esetben pedig, bármennyire is nehéz, nem engedhetem meg magamnak, hogy ő győzzön. Kezemet a mellkasára helyezve tolom el magamtól.
- Utállak! - farkasszemet nézek vele, bárhogyan is fog próbálkozni, az elutasításaim csak felbőszítik.
Vitatkozásunk gyorsan ér véget, amint faképnél hagy a nappali közepén, ám perceken belül mégis visszatér hozzám, egy kendővel a kezében. Vállamnál fogva irányít, s addig nem marad nyugton, míg el nem éri, hogy a hátam mögé kerülhessen, s ezt követően, karjaimat is hátra húzza. Fogalmam sincs, mit csinál vagy mik a szándékai, egészen addig, míg az eddig a kezében szorongatott vörös anyagot meg nem érzem a csuklóim körül.
- Mi a frászt csinálsz? - erősen tart, hiába próbálkozom, nem tudok megfordulni, kezeim is az ő fogságában vannak.
- Megtanítalak arra, hogyan viselkedj normálisan - hangja kimérten távozik a szájából, s csak akkor kezdem el megérteni a dolgokat, mikor a vállára kapva elindul velem a pincelejáróhoz. Ügyesen kattintja fel a villanyt, majd kocog le a lépcsőn, ahol egy kisebb medence és játékterem fogad minket, ő azonban mégsem áll meg. Elhaladunk egy újabb szoba mellett, melynek ajtaja félig nyitva, így belátást nyerhetek a nemrég beköltöztetett dobozokra is. Már teljesen a fejembe száll a vér, mikor végre megérkezünk egy egyszerű szoba elé. A talpamra állít, majd kinyitja előttem az ajtót. Egyszerű fehér falak, kellemes meleg, s mindössze egyetlen ágy fogad. Betessékel, s miután újabb szabályokkal lát el, kezeimet is szabadon ereszti, végül magamra hagy az új szobámban.
Teljesen elveszítem az időérzékem. A hányinger kerülget a rengeteg sírástól, és azt hiszem lázas is vagyok, így az álom hamar rám talál, mégis mikor felébredek a borzasztó fejfájásom ellenére, tisztán kiveszem, hogy nem vagyok egyedül. Az ajtó túl oldalán üvölt a zene, majd nevetések és poharak koccanását veszem ki a zajból. Eltelik egy kis időbe, mire megállapítom, hogy Zayn tartózkodik lent a bandatársaival. Kiabálni szeretnék, üvölteni, csapkodni az ajtót, azonban a félig arab srác szavai visszhangzanak a fejemben. Hiába próbálkozom a szoba hangszigetelt, én hallhatom őket, de ők nem fognak engem, így hát visszakuporodom az ágyamra, s addig várok, amíg újra álomba nem sírom magam. Napok telnek el így, talán több hete is van már, hogy itt vagyok, egyedül. Minden reggel, mikor felébredek egy tálca reggeli vár rám, amit bizonyára Zayn készít nekem, s ez mindig csak akkor ismétlődik meg, mikor elalszom, az ételből viszont egyáltalán nem vagyok hajlandó enni. Néha beletúrok, csipegetek pár falatot, de az esetek többségében, korgó hassal fekszem vissza az ágyamba.

Számításaim szerint 1 hónap is eltelhetett már, de ezek csak üres találgatások. Az ajtóban egy újabb adag étel illatozik, meleg tea és pár kakaós palacsinta várja, hogy elfogyasszam, én azonban nem mozdulok. A hátamon fekszem, miközben a szép lassan kirajzolódó csontjaimat vizsgálom, mindig csak pont annyit eszek, hogy ne legyen bajom, Zayn azonban ezek ellenére sem hajlandó kiengedni innen.
Éles zene ébreszt fel, s mikor résnyire nyitom szemeimet, meglepődve veszem észre, ahogy valaki belép, felveszi a földről a tálcát, majd távozik, azonban az ajtót valamiért nem zárja vissza. Óvatosan tápászkodom fel, s osonok az ajtó mellé. Tisztán kiveszem a fiúk ismerős hangjait, hiszen majdnem minden nap hallom őket, ahogy lejárnak ide, játszani és inni. Közeledő lépteket és egyre hangosabb nevetést hallok, a vér megfagy az ereimben. A kezem a kilincsen pihen, el kellene engednem és visszafeküdni az ágyba, mintha nem történt volna semmi, ugyanakkor menekülni akarok, mégsem teszek semmit. Lélegzet visszafojtva várom a sorsom, s mikor az ajtó valóban kinyílik, vissza kell tartanom a sikítást, Hátrálok, egészen addig, míg az ágyam végébe nem ütközöm, majd hirtelen éles fény vakít el, ahogy Harry felkapcsolja a villanyt.
- Azt hiszem ez nem az a hely, amit keresek - hangjából tisztán kiveszem, hogy nem kevés alkoholt fogyasztott ez idő alatt, s miközben szemei körbe pásztázzák a szobát, közelebb merészkedem hozzá. -Melodie, te mit keresel itt? - szemei összeszűkülnek, ahogy próbál felismerni. - Te is a wc-t keresed vagy csak a bulira jöttél? - faggatózik, de nem enged válaszolni, karját átlendíti a vállamon, s egyenesen a többiek felé visz. Normális esetben nevetnék Harry részeg viselkedésén, de ez most nem olyan helyzet, amiben jól tudom magam érezni. Szemeimet lesütöm, a földet bámulom, egész testemben remegek, a lábaim ólomsúlyúnak tűnnek, ahogy vonszolom őket magam után. - Srácok, nézzétek ki tévedt be hozzánk! - a göndör fiú kiáltására felkapom a fejem, hogy körbe nézzek, s meglepve veszem észre a mosolygó arcokat, kivéve egyet. Zayn állkapcsa megfeszül, ahogy megpillant, s már előre félek, hogy talán kezet is emelne rám. Műmosolyt öltve közelít felénk, megszabadít Harry karjaitól, s az ölelésébe von.
- Remélem, nem haragszotok meg, ha elbeszélgetek kicsit az új vendégünkkel - mosolyog, míg engem a lépcsőn lökdös felfelé.
- Ha te így hívod - Niall szemei ide-oda cikáznak közöttünk, majd vállat von, s felhajtja a maradék sörét. Engedelmesen megyek fel a földszintre, nem merek ellenkezni. Ujjak fonódnak a csuklóm köré, s Zayn a falhoz taszít.
- Miért jöttél ki onnan? - egyszerű kérdést tesz fel, mire egész testem megremeg, könnyek kezdik marni a szemem. - Egy rohadt tálcát sem hozhatok ki anélkül, hogy ne maradj egy helyben? Emlékezz arra, amit a múltkor mondtam!
- Zayn, én nem.. - kezdem, de a szavak a torkomra fagynak. Azonban eszembe jut, hogy ha nem beszélek, lehet, visszakerülök oda, így nyelvem gyorsan megered. - Harry jött be, mert a wc-t kereste, az életemre esküszöm, hogy most szólalok meg először, mióta megtalált. Ő hozott ki onnan, nem kértem tőle semmit - szorítása elernyed, miközben magyarázok, könnyeim elmossák az arcát, egészen addig, míg már csak egy pacát nem látok. Meglepődök, mikor karjait finoman fonja körém, keze megnyugtatóan simogatja a hátamat, s perceken belül, már nem érzem a talpam alatt a talajt. Az ölében vagyok, miközben ő az emelet felé cipel. A fürdőbe visz, leültet a wc-re, majd magamra hagy. Nem tudom, mit kéne csinálnom, egészen addig, míg újra meg nem jelenik, kezében egy törölközővel és egy fekete pólóval.
- Fürödj meg, a konyhában találsz ennivalót is, és ha gondolod, később lejöhetsz hozzánk - mondja, majd elindul kifelé. Ahogy becsukja az ajtót, és magamra hagy a gondolataimmal. Pár percig még egy helyben ücsörgök, majd felállok, és kulcsra zárom az ajtót, vetkőzni kezdek, majd nyakig elmerülök a sarokkádban lévő kellemes forró vízben. Hajat mosok, alaposan megfürdök, fogat mosok, s miután felöltözöm, meglátogatom a szobámat is. Egy ideig nézegetem magam az egész alakos tükrömben, undorodom magamtól. Eltart egy ideig, míg tekintetem elszakítom magamról, s a szekrényemhez megyek. Keresek egy nadrágot, majd törölközőbe csavart hajjal a konyhába sétálok. Az asztalra kikészített ételt magamhoz véve sétálok át a nappaliba. Korgó hasam, most először lakik jól, ugyanis az összes ehető dolgot magamba juttatom, miközben valami értetlen filmet bámulok a tv-ben. Az utolsó emlékképem az, amikor elalszok a kanapén, s mégis a szobámban ébredek.