18.rész

Sziasztok!:)

Sajnos ezen a héten sem tudtam meglepetést okozni a rész korábbi érkezésével, amit sajnálok. Azért remélem a rész kárpótol.:) Még akkor is, ha a végét nehezen hoztam már össze. Mondanivalóm különösebb kép nincs, csak szeretném megköszönni az eddigi támogatásotokat, iszonyatosan jól esik, köszönöm! <3

Remélem élvezni fogjátok a részt.

Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást! :)

Nonci.xx

Egy bögre kávéval a kezemben állok a nappali egyik ablaka előtt és a kertet bámulom. Két hete, minden mozdulatunkat biztonsági őrök és rendőrök figyelik. Számomra felfoghatatlan, hogy Bruce ilyen módon látogatott meg, vagy, hogy ő lakna a régi házunkban. Miközben a kesernyés lét kortyolgatom, visszagondolok az intézményekben töltött időkre. Megváltoztattam a történetet, nem akartam, hogy Zayn tudja az igazságot.
Mikor karamboloztunk, elvesztettem az eszméletem, és egy kórházban ébredtem. Bruce-t a  felépülése után, elmegyógyintézetbe vitték, mert nem bírta feldolgozni a szüleink elvesztését, az orvosok pedig nálam is kezdték feladni a reményt. Nem tudta feldolgozni ezt az egészet, szép lassan kezdett megőrülni, így mikor testileg egészségesnek nyilvánították, ő már nem várhatta meg, míg magamhoz térek. Egyedül ő volt az, aki a legkisebb balesettel úszta meg ezt az esetet. Engem később tájékoztattak a szüleim haláláról, és arról, hogy a testvéremmel többet nem találkozhatok.
A gyomrom borsóméretűre zsugorodik, ahogy visszajátszom az emlékképeket. Sosem derült ki, hogy mi történt, nekem azonban két verzióról is beszámoltak. Az első, a depresszió miatt való, túl gyógyszerezés volt, fájdalomcsillapítókat szedett be, amit a törött karjára kapott, a második pedig, hogy megszökött.
Ezért csillant fel bennem a remény, mikor Zayn ajtót nyitott neki, az arca pedig ismerős volt, túlságosan ismerős. Aztán meghallottam, hogy rólam kérdezősködik, így kezdett biztossá válni, hogy ismét megtaláltuk egymást.
A gondolataimból Zayn megjelenése ugraszt ki, ahogy feltűnik a ház előtt. Megáll, kicsit zavartnak tűnik. Mosolyogva beszélget kicsit az egyik biztonsági őrrel, egy utolsót szív az ujjai közt szorongatott szálból, majd a földre dobva eltapossa, s ezt követően, miután felszedi, elköszön. Ahogy közelebb jön, az arckifejezése megváltozik, mintha csalódott és szomorú lenne. Az ajtóban lévő hamutartóba dobja az eddig kezében tartott csikket, de mikor bejön, az arcán egy nagyon aranyos mosoly árad szét.
- Melodie, megjöttem! - kiáltja, nem veszi észre, hogy majdnem mellette állok.
- Tudom - mondom normális hangerőn, mire kicsit megugrik, majd átszeli a kettőnk közti távolságot, és megölel. A közelsége megnyugtat, mintha erre vártam volna órák óta. Fizikai fájdalmat érzek, mikor elenged, így követem őt a konyhába. Az egyik szatyorból kihalászok egy csomag gumicukrot, kitulajdonítok egy széket is, majd onnan figyelem, miközben színes kukacokat tömök a számba.
- Így nem marad hely a vacsorának - dorgál le, mikor a kezemben szorongatott zacskó, már szinte félig üres. Morogva dobom a pultra a gondosan visszacsomagolt édességet, majd karjaimat a mellkasom előtt összefonom, s inkább Zayn munkásságát figyelem. A fehér pólója alatt, tökéletesen látszanak az izmai, miközben egy kést vesz ki az egyik fiókból, és a paradicsomokat gondosan szeletekre vágja. Szinte már csorog érte a nyálam. Nem akarom bámulni, ezért lemászok a székről, s helyette felülök a konyhapultra, pontosan mellé, ahol a vacsorát készíti. Mérges pillantást küld felém, azonban a szemei játékosan csillognak. Bizonyára útban lehetek neki, mégsem kér meg, hogy menjek arrébb. Végig simít a combomon, majd a hűtőhöz lép, hogy több zöldséget vegyen magához. Először azt hiszem itt hagy, mikor az asztalhoz sétál, de megnyugszom, mikor visszajön mellém, kezében egy doboz mirelit csirkével.
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni - tűnődöm el félhangosan.
- Pedig mióta én főzök rád - nevet, s a hangjából nem érződik, hogy teher lennék a számára. Lábfejemmel finoman oldalba bököm, s egy ideig csend telepszik ránk.
Eszembe jut, milyen ember voltam régen, hogy mennyire utáltam, mikor egy férfi irányítani akart, most pedig itt vagyok Zaynnel és lassan már a gondolathoz is képes vagyok hozzászokni, hogy valószínűleg sosem fog elengedni. Először elszomorodom ezen, aztán rájövök, hogy tulajdonképpen butaság, amit teszek, mert Zaynen kívül nincs más, akire számíthatok.
Josh a torkomnál fogva nyomott a falhoz, mikor közöltem vele, hogy szakítani szeretnék. Taylor idejének 100%-t már Niall tölti ki, s a legutolsó beszélgetésünk sem sikerült valami fényesre. Szép lassan rádöbbenek, hogy nekem Zayn mellett a helyem, s hiába történne egy nap csoda, nem is akarnék már elmenni innen.
- Milyen napod volt ma? - kérdezem, hogy eltereljem a gondolataim, s nem utolsó sorban tényleg kíváncsi vagyok rá.
- Csak stúdiózni voltam a srácokkal, már elkészítettük az album felét. Nagyon állat lesz. Hazafelé pedig bevásároltam - zárja rövidre, s bármennyire is szeretném, a nagyon állat lesz mondatát, mégsem tudom úgy értelmezni, ahogy ő szerette volna. Nem érzem őszintének a hangját, most azonban mégsem szeretnék belemenni a részletekbe, örülök, hogy ilyen békésen megvagyunk egymás mellett. - És te mit csináltál ma?
- Semmi különöset. A szokásosnál később ébredtem, mint szoktam és ez rányomta a bélyeget a napomra. Leginkább csak olvastam - mondom, s mintha nehezemre esik visszagondolni arra is, ami legalább 3 órája történt.
- Aha, és megittál egy kamionnyi kávét - mutat a mosogatóban lévő bögrékre, én pedig nevetve tiltakozom.
- Ha jobban megnézed, abból legalább kettő a tiéd, a másik háromban pedig kakaó volt.
- De mikor megjöttem, nem kakaó volt a bögrédben. Éreztem, mikor megöleltelek - mutogat az ujjával, de én elkapom azt, s felé fordítom.
- Én is le tudnálak buktatni jó pár dologban, mégsem teszem - vigyorgok, ő pedig kérdő tekintettel néz rám.
- Igen? És mik lennének azok? - kérdez, én pedig mérlegelem a helyzetet. Hamar döntök úgy, hogy nem éri meg elrontani ezt a hangulatot, így csak hárítok.
- Nem most szeretnélek beavatni az észrevételeimbe, mert ezzel mindent elrontanék - mondom, amit hosszas unszolás követ.
- Melodie!
- Zayn! - vágok vissza, ugyanolyan stílusban, majd kis híján felsikoltok, mikor elkapja a derekam, s magához ránt. A lábaim automatikusan kulcsolom a derekára, ujjaim a hajába vezetem, miközben levegőért kapkodom. Szinte elveszem a csoki barna szemeiben.
- Ugye nem akarsz egy újabb büntetést? - kérdezi, mire felkuncogok. - Szeretem ezt a hangot - motyogja, majd ajkai lesújtanak a nyakamra, s finoman szívni kezdik a bőrömet. A borostás arcára simítom a kezem, miközben olyan érzések árasztanak el, melyeknek eddig a létezéséről sem tudtam.
Mikor a földre helyez, a lábaim képtelenek megtartani a saját súlyomat, s szinte összecsuklom, ha nem tartana. - Most már az enyém vagy - suttogja, mutató ujját arra a pontra helyezi, ahol eddig az ajkait tartotta. Egy utolsó puszit nyom a számra, majd visszafordul az ételhez, amit félbehagyott.
Idő kell, hogy a szemem előtt lévő rózsaszín köd elpárologjon, s míg próbálok visszatérni a valóságba, csak Zayn mögött állva ácsorgok, míg karjaimmal átölelem, miközben azt nézem, hogyan készíti a vacsoránkat.

A késői kávé sikeresen eléri, hogy az éjszakát ébren töltsem. Nem akarok sokat forgolódni, mert azzal megint felébreszteném Zaynt. Eléggé bűntudatom volt már akkor is, mikor órákkal ezelőtt megjelentem nála, hátha a társaságában megnyugszom, s előbb kerül sor az alvásra. Hosszú percekig bámulom a plafont, majd oldalra fordítom a fejem. Ajkai kissé szétnyílnak, ahogy alszik, s az arca is kisimultnak tűnik. A nappali idegeskedés jelei sem látszanak rajt. Hamar megunom a semmit tevést, végig simítok borostás arcán, majd felülök. Egy ideig gondolkozom, az udvarra nem merek kimenni, ezért csak felállok, majd egy plédet felkapva a földről, halkan távozom. Az egyetlen szobába megyek, amihez erkély is tartozik, nem mellesleg bármit is teszek, a hangok nem fognak kihallatszani, a hangszigetelés miatt. Napokig gondolkoztam, hogy miért ez az egyetlen szoba, aminek erkélye van, mikor végre Zayn beavatott a részletekbe. Miszerint, mikor egy-egy új dalon dolgozik és inspirációra van szüksége, csak kiül az ott elhelyezett asztalhoz, s egy cigi társaságában megteremti a slágergyanús dalaikat. Állítása szerint pedig közre játszik az is, hogy én a világért sem kaphattam volna erkélyes szobát, nehogy sikerüljön a szökésem, így esett a választása erre a lakásra, mikor úgy döntött, velem kiegészülve, elköltözik.
Halkan nyomom le a kilincset, majd mikor becsukódik mögöttem az ajtó, felkapcsolom a villanyt. Először egy zongorát látok meg. Kedvem lenne kipróbálni, hátha emlékszem még gyerekkoromból valamire, ám nekem bárki mondhatja, hogy ez egy hangszigetelt szoba, a biztonság kedvéért mégis csendben maradok. E helyett eltolom az üvegajtót, s a plédbe csavarva magam, huppanok le az egyik székre, míg lábaimat kinyújtóztatva, megtámasztom a korláton. Kellemes, langyos szél simogatja az arcom, ami a kontyomból kiálló tincsekkel is remekül eljátszik. Sötét van, de egy idő után, kezdenek kirajzolódni az előttem lévő hatalmas fák. Elborít egy kellemes érzés, a szempilláim ólomsúlyúnak tűnnek. Fel akarok állni, hogy visszamenjek, de már nincs rá elég energiám. Lejjebb csúszom a székben, behunyom a szemeim, s ahogy a fejem oldalra billen, már sikerült is átadnom magam az álomvilágnak.