20.rész

Sziasztok! :)
Megjöttem. Sajnálom, hogy késtem, sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de nem tudom, most valahogy nem megy az írás, viszont nem akartalak cserben hagyni titeket. Ez a hetem nem alakult valami fényesen, lehet ezért adom fel most is ilyen könnyen, de attól félek, minél tovább erőlködöm és csak ülök felette annál borzalmasabb lesz. Nem kérem, hogy legyetek megelégedve vele, vagy valami, mert tudom, hogy pocsék.
Jó olvasást! :)
Nonci.xx

Tyler, igazán kedves férfinak tűnik. Élvezem vele a beszélgetést, rengeteg dolgot megtudok róla, és én is mesélek neki kicsit magamról. Mesélek neki a gyerekkoromról, még olyanokat is megosztok vele, amit Zayn nem hallott, ám az említett fél is figyel, s ha kell, néha közbe szól. Feszengeni kezdek, mikor Tyler a kapcsolatunkat hozza fel. Erről még nem igazán beszéltünk Zaynnel, ezért nem nagyon tudok mit mondani. A fiatalos férfi azonban mégis felteszi azt a kérdést, amire nem akarok válaszolni. Szóval, ti most jártok? Nem tudom, mit mondhatnék, először nemleges választ akarok adni. Aztán eszembe jut az a beszélgetés, ami a pincében történt. Mikor elég bátor voltam, hogy megkérdezzem Zaynt, mi van köztünk, ő pedig megcsókolt. Ajkaimat szólásra nyitom, de a vér is belém fagy, mikor Zayn szólal meg helyettem.
- Csak barátok vagyunk - mondja, a lehető legnyugodtabban. Kényelmetlennek érzem a széket, nem bírok tovább egy helyben maradni. A mellkasom feszít, én menekülni akarok.
- Gondolhattam volna, hogy ez a nap sem fog tökéletesen elmúlni - motyogom zavartan, majd bocsánatot sem kérve felpattanok és kirohanok az étteremből.
Tudtam, hogy minden túl tökéletes. Tudtam, hogy közelegni fog egy újabb vita, vagy akármi, de erre nem. Bármit elfogadtam volna, még újabb napokat is egyedül a pincéjében, de ezt nem. Nekem ez túl sok, az elmúlt napok történése után. Nem tudom hová megyek, csak menekülni akarok. Az emberek értetlen, vagy éppen mogorva arccal bámulnak rám.
Mikor kijutok az utcára, a tüdőm megtelik friss oxigénnel és ez egy kicsit segít. Aztán eszembe jut, hogy mi történik akkor, ha Zayn, esetleg Tyler utánam jön és visszaráncigál. Az agyam egy rövid időre elraktározza ezt az információt, mert ahogyan körbe nézek, mikrofonokat tartanak elém, s kamerákat nyomnak az arcomba, miközben arról kérdezgetnek, hogy én vagyok-e Zayn újdonsült barátnője. Összevissza kapkodom a fejem köztük, nem tudom mi történik, teljesen új ez az egész, semmit sem értek. Mikor kezdem feldolgozni a történteket, megpróbálok kijutni a média kisebb tömegéből, hogy a taxik felé indulhassak. Út közben egy újabb csapat jelenik meg előttem, akik bizonyára rajongók. Mindegyikük ugyanazt szeretné tudni, úgy ahogy azt előttük is kérdezték. Nem szólalok meg, még azt sem mondom, hogy csak barátok vagyunk, szó nélkül bólogatok, ezzel nemleges választ adva, majd szemügyre veszem őket. Egyikük arcán megkönnyebbülést fedezek fel, míg vannak köztük csalódott arckifejezések is. Van, aki a telefonjával jön oda, és közös képet kér. Először ismét nemleges választ szeretnék adni, de nem tudhatom, mit hoz a jövő, így beleegyezően mosolygok a kamerába, s ahogy észreveszek pár újságírót és paparazzit akik felénk közelednek hamar elbúcsúzom. Ismét szaladni kezdek, majd bevágódom egy szabad taxiba, ledarálom neki a címet, majd az ülésen hátradőlve figyelem tájat. Ekkor jövök csak rá, hogy igazából milyen fáradt is vagyok, de most nem aludhatok el.
A kapuban fizetek, s a ház felé sétálva azon gondolkozom, hogy nem kellett volna visszajönnöm. Ez tulajdonképpen az ő háza, nem a miénk, és azzal, hogy idejövök, csak magam alatt vágom a fát. Tudni fogja, hogy nem hagyom itt. Egy dolgot azonban elfelejtek.
- Ennyire fárasztó volt a vásárlás, hogy egyedül jöttél vissza? - kérdezi az egyik biztonsági őr, akinek nem emlékszem a nevére. Halvány mosollyal az arcomon, nemlegesen megrázom a fejem. Tömören elmagyarázom neki a történteket. Nem mondok semmit, csak annyit kell tudnia, hogy nem igazán jövünk ki jól. A férfi bólint, majd sokat segítően felajánlja a lakáskulcsot, amit ő őriz baj esetén, s miután megígértetem vele, hogy Zaynnek ne mondja el, hogy itt vagyok, eltűnök előle a házban.
Először a pincébe akarok elbújni, de ki tudja, lehet, hogy egy ideig ismét ott kell laknom, így elvetem az ötletet. Aztán úgy döntök, hogy a kanapén gubbasztva várom meg, de nem akarom, hogy ilyen gyorsan megnyugodjon, ezért a szobámba megyek, és kulcsra zárom az ajtót. A kimerültség újra hatalmába kerít. Ahogy leülök az ágyamra, érzem, hogy szükségem van egy forró fürdőre és egy jó meleg kakaóra, de jelen pillanatban semmihez sincs elég türelmem és energiám, így csak felkelek, behúzom a függönyt, s mielőtt még levenném a felesleges ruháimat, bedőlök az ágyba.

Kiáltozásra ébredek, először nem vagyok képes feldolgozni a történteket, így csak lustán átfordulok a másik oldalamra. Egy ideig csend honol, majd egy éles zaj riaszt fel a félálomból. Bizonyára Zayn az, aki ököllel veri az ajtót. Az álom hamar kimegy a szememből, amint eszembe jutnak a délután eseményei, így kissé bosszúsan nyitok ajtót.
- Miért rohantál el? - förmed rám egyből.
- Mintha olyan sokat számítana - motyogom, majd otthagyom őt, s visszakuporodom az ágyamra.
- Igenis számít! Miért ne számítana? - karjait széttárja, inkább tűnik értetlennek, mintsem haragosnak.
- Megcsókoltál, ezután pedig azt mondtad, csak barátok vagyunk! - vágom hozzá. - Ha csak barátok vagyunk, nem érzem kötelességnek, hogy az orrodra kössem a bajaimat.
- Szóval ez a baj - fújtat. - Azért mondtam, mert nem akartam, hogy Tyler tudja. Igen, ő biztonsági őröm, de ilyen bizalmas információkat, még vele sem osztok meg. Elindulnának a pletykák, és ezt még túl korainak érzem - mondja, s megpróbálja átszelni kettőnk közt a távolságot, de engem annyira felbosszant, hogy képtelen vagyok egy helyben lenni.
- Szégyellsz engem? Miért akadsz fent pletykákon, ha tudod, hogy úgysem igazak? Vagy még mindig Perriet szereted? Akkor minek tartasz itt? - az agyam kezd elborulni, s bár nagyon ideges vagyok, a kiabálás valamilyen szinten megnyugtat. Hátat fordít nekem, kezei ökölbe szorulnak, majd ujjait a hajába vezeti, s belemarkol a rövid szálakba.
- Akkor menj - hangja inkább hangzik suttogásnak, így először fel sem fogom a szavait. - Nem hallottad? Menj! - kiáltja, most már erélyesebben. A csalódottság villámcsapásként hasít belém, s először, mégsem akarok elmenni. Mindössze az a leheletnyi félelem és az egyre nagyobb megvilágosodás irányítja a lábaimat, ami most bennem van, ezért csak felkapok egy vastag pulcsit, majd halkan kislisszolok a szobából.

Nem viszek magammal semmit, úgy döntök, hogy egy közeli parkba megyek, Zayn pedig csak utánam jön, ha megnyugszik. Már megfordul a fejemben az is, hogy bekéretőzöm az egyik biztonsági őrhöz, amikor valaki megrántja a kapucnimat. - Kérlek, ne menj el! - mondja. A hangja nyugodt, s most nem ordít, nem ideges. A szemeiben megbánás csillan.
- Mégis miért kellene itt maradnom? - tudom, hogy a szavaim csak még több olaj a tűzre, azonban nem tudom magam irányítani. - Az egyik pillanatban még kedves vagy, aztán hirtelen meggondolod magad. Ennél még az is jobb, ha életem végéig lent kell élnem a pincében.
- Ne haragudj! Kérlek, maradj velem - motyogja maga elé. - Nem akarom, hogy elmenj, nem tudom, miért csinálom ezt. Ígérem, hogy megváltozom. Nem akarlak bántani, valahogy mégis sikerül mindig, éppen ezért próbálok változtatni a viselkedésemen.
- Azért sikerül, mert bunkó vagy - mondom, majd faképnél hagyva őt, levágódom a kanapéra. Hamar mellém ül, s egy ideig csendben fürkészi az arcom, míg én a falat bámulom. Sokáig nem szól semmit, nekem pedig nincs mondanivalóm, végül sikerül megtörnie a csendet.
- Perrie miatt van - kezdi. Összeráncolom a szemöldököm, s ő folytatja. - Nem azért csinálom ezt, mert szégyellek, hanem azért, mert még új nekem ez az egész, és nem tudom kezelni. Azért nem viszlek emberek közé, mert nem akarom, hogy rád másszon a média. Előre tudom, hogy nem fogod majd bírni, ez mindenkinek nehéz. Ne haragudj rám, amikor bunkó vagyok, nem szándékosan teszem, és minden egyes kimondott szót, amivel megsérthetlek, bánok.
Mire befejezi a mondanivalóját teljes sokkban ülve, bámulok rá. Végig simít a kezemen, majd amikor felállna, utána nyúlok. Képtelen vagyok rá haragudni, azonban gyorsnak érzem, ha megcsókolnám, így csak karjaimat köré fonom, és szorosan hozzábújva adom tudtára, hogy minden rendben van!