21.rész

Sziasztok! :)
Sajnálom a késést, és, hogy ilyen rövid részt hoztam, igyekszem, de az ihlet úgy tűnik napok óta cserben hagy. Remélem azért valamennyire elnyeri a tetszéseteket, és a blog új kinézete is, ami ugyanolyan pocsék, mint az írásom.:D
Ez az utolsó hétvége, mikor tudok normálisan posztolni, remélem, hogy iskolaidő alatt is rendben lesz majd minden, bár nem ígérek semmit. A magas óraszámok és a szabadidőm, majd eldönti.
Ha szükség lenne rám, vagy valamilyen kérdésetek van az ask profilomon megtaláltok.
Kellemes tanévet kívánok mindenkinek így előre is, és jó olvasást! :)
Ui.: Boldog születésnapot Liam!! <3 :)
Nonci.xx

Két napja vagyok itthon egyedül. Zayn turnéra indult a fiúkkal, engem pedig itt hagyott, amíg a közelben maradnak. A biztonsági őröket elküldte, azonban egyiküket megbízta azzal, hogy néha nézzen rám. Dolgozni nem enged, mert állítása szerint, neki bőven van pénze, hogy eltartson engem is, a házat pedig nem hagyhatom el. Így a napok, csak elsuhannak a fejem fölött. Az első pár nap érdekesen telt, míg Zayn esténként visszajött hozzám, de két napja, már nincs lehetősége erre, nem tudom mi fog így történni velünk, ha 3 hét múlva repülőre ül, hogy a fiúkkal bejárhassa a világot, a turné keretein belül. Nélküle unalmasan és üresen telnek a napjaim. Van, amikor ki sem kelek az ágyból, és nem is eszem. Van, mikor beköltözöm az edzőtermébe és ott tengetem a napjaim, vagy áttérek a zeneszobába, és megcsillogtatom, a nem létező zongoratudásom, vagy legalábbis amire emlékszem még gyerekkoromból.
A napomat főként sorozatok nézésével töltöm, miközben fagyit tömök magamba. Nem nagyon figyelek a filmre, az egészet hülyeségnek tartom, mégis kell valami, ami lekössön. Már szinte elalszom, mikor csengetnek. Tudom, hogy nem szabad ajtót nyitnom, de a kíváncsiság mégis úrrá lesz rajtam. Óvatosan fordítom el a kulcsot a zárban, most nincs itt senki, aki megvédhetne. A lehető leglassabb mozdulattal nyúlok a kilincsért, miközben a hívatlan vendégem szüntelenül nyomkodja a csengő gombját. Nem várt ember fogad, mikor ajtót nyitok, és ez kicsit ledöbbent.
- Mit keresel itt? - nem akarok bunkó lenni, mégis ez a kérdés hagyja el elsőként a számat.
- Mégis miféle keresni valóm lenne? - vág vissza, magához vonva arcon puszil, majd beljebb lép, s amíg én becsukom az ajtót, ő levágja magát a kanapéra.
- Azt hittem napok múlva jössz csak vissza - tördelem az ujjaim, és óvatosan leülök mellé. Nem tudom, mit kellene tennem, az elválásunk nem volt valami fényes. - Miért nyomkodtad egyáltalán a csengőt? Azt hittem szabad bejárásod van ide.
- Én is, de akadtak némi gondok, így lefújták a holnapi és a holnaputáni koncertet - mondja lustán, még csak rám sem néz, miközben a csatornákat váltogatja. - Azért nyomkodtam a csengőt, hogy teszteljelek.
- Miért nem maradtál ott a többiekkel? Azt hittem titok vagyok a számukra is, nem keltesz gyanút? - faggatom.
- Túl sokat kérdezel. Miattad jöttem haza, mert kíváncsi voltam mi van veled. A többiek nem érdekelnek.
- Zayn, kérdezhetek valamit?
- Most is azt teszed - vigyorog, a szemei édesen csillognak, nekem azonban rossz érzésem van, így inkább nem mondok semmit, csak felállok, és a konyhába megyek, hogy valami harapnivaló után keresgéljek. - Mit akartál mondani? - karjai a derekam köré fonódnak, amíg én háttal állva neki, szendvicseket készítek.
- Nem fontos - halvány mosolyt eresztek el, bár ő ezt nem láthatja. Állát a vállamon pihentetve figyeli, hogyan ügyködöm a kenyér felvágásával. Megvárja, amíg margarint kenek rájuk, majd beelőz, azzal, hogy helyettem pakol rá szalámit és mindenféle zöldséget.
- Szóvá tetted, biztosan jelentenie kell valamit - mondja, egyik kezével a két tányért fogja, míg a másikkal engem húz az asztalhoz. Most nem ültet az ölébe, és nem is szeretném ezt, hiszen látom mennyire fáradt. Vele szemben foglalok helyet, nem tetszését morgással jelzi, de annyiban hagyja a dolgot, mikor mosolyogni lát. - Mit is szerettél volna kérdezni? - ismétli meg a szavait, mielőtt beleharapna a szendvicsébe.
- Nem tudom, csak olyan fura vagy mostanában. Titkolózol, többször is hallottam, hogy valakivel telefonon veszekszel, és már szinte félek hozzád szólni, nehogy megbántsalak - a mondanivalóm végére, már szinte teljesen összekuporodom a széken. Azonban most érzem magam a legbátrabbnak. Mikor először mentünk nyilvános helyre, még aznap este mindent átbeszéltünk, és lehet, hogy Zayn egyre furábban viselkedik, de egyre jobban képes vagyok bízni benne, s képes vagyok kimondani a gondolataimat, anélkül, hogy bajba keverném magam.
- Miért mondanék bármit is, ha nem figyelsz rám? - észre sem vettem, hogy elbambultam, így meglepetésként ér, mikor a karját meglengeti előttem.
- Ne haragudj, mit mondtál? - kérdezem, s ő felnevet. Beleborzongok, imádom ezt a hangot hallani, mert tudom, hogy én váltottam ki belőle a vidámságot.
- Azt mondtam, hogy mindent meg fogsz tudni időben, nem szeretnék semmit sem elhamarkodni - mondja ismét. - Egyébként, ha már itt tartunk, te is mesélhetnél. Mit csináltál, amíg nem voltam itthon?
- Megtanultam tökéletesre fejleszteni a rendrakást, és lefizetni a biztonsági őrödet, hogy tartsa a száját, szóval elég jól éreztem magam a társaságodon kívül is - mondom büszkeséget színlelve, de kénytelen vagyok elnevetni magam, mikor meglátom az arcát, ami akkora értetlenséget és meglepettséget mutat, hogy nem bírom abba hagyni a röhögést.
- Szóval bulikat rendezgettél a távollétem alatt? - faggat, miközben egy újabb falatot vesz a szájába.
- Kinézed belőlem? - vigyorgok. - Megnyugtatlak, senki sem tette be ide a lábát. Az első két nap csak aludtam, aztán használatba vettem az edzőtermedet - felsorolom az összes olyan információt, amire szüksége lehet.
- Ez megmagyarázza, miért van szinte ugyanúgy tele a hűtő, mint amikor itt hagytalak - rázza a fejét. - Remélem, tudod, hogy amíg itthon leszek, ezt mindenképpen be fogom vasalni rajtad - motyogja, majd feláll, és a mosogatóhoz lép, hogy elpakoljon. Itthon. Annyi ideje vagyok már itt vele, annyira összeszoktunk, mégis képtelen vagyok azt mondani, hogy ez az otthonom. Ez az a szó valahogy nem áll a számra, még akkor sem, ha éveknek kell eltelnie. Nem akarok ilyen dolgokra gondolni, ezért csak felállok, és szó nélkül mellé állok. A kezébe adok egy konyharuhát, s amíg ő törölget, én vállalom a mosogatást. Ahhoz képest, hogy néha nem tudom eldönteni, hogy viselkedjek Zayn előtt, mikor nem tudom, mennyi szükséges ahhoz, hogy felbosszantsam, vagy csak éppen nem jó kedvében kapom el, most egész jól kijövünk. Mosogatás után egy pohár bort ad a kezembe, ami egészen meglepő részéről. Először csak a poharam ürül ki, majd szép lassan az első üveg, s amíg mi iszogatunk, egyik pillanatban még a kanapén fekszünk egy bugyuta filmen szórakozva, míg a másik pillanatban a lábaim önálló útra kelnek, és meg sem állunk a pincéig. Pár üveg után már képtelen vagyok egy épp mondatot is kinyögni. Minden próbálkozásom nevetésbe torkollik, amin Zayn is egész jól szórakozik. Nem kell sok, hogy egy kis idő múlva a billiárd asztalon találjam magam, miközben a falra szerelt hangszórókból, valamilyen - számomra ismeretlen - zene üvöltsön. Lehet, csak a bor teszi ezt, lehet, mert titokban szeretem, vagy csak a hiánya teszi ezt velem, de minél jobban kívánom őt. A karjánál fogva húzom oda magamhoz, ő pedig a szétvetett lábaim közé áll, míg én kényelmesen ücsörgök a játékasztalon. Magamhoz vonva csókolom meg. Az ajkainak vodka és egy kis menta íze van. A csókja forró, s még az ő száján is érzem az alkoholt, amit nem is olyan régen elfogyasztottunk. Pihegve húzódik el tőlem, de a hiánya nem tart sokáig. Ajkait a nyakamra helyezi, s szívni kezdi a vékony bőrt.
Sikerül ismét elkalandoznom, mert amikor magamhoz térek, pont egy olyan kérdést intéz felém, amire álmaiban sem gondoltam volna, legalábbis nem egy ilyen helyzetben.
- Melodie, mit szólnál hozzá, ha eljöhetnél velem Ausztráliába?