23.rész

Sziasztok! :)

Meglepetésként szolgálhat, hogy a héten két részt is hoztam, igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Különösebb hozzáfűzni valóm nincs, nem túl eseménydús, de remélem tetszeni fog.

Jó olvasást és ne felejtsétek, minden vélemény számít! :)

Ui.: Nálam már vasárnap van, szóval boldog szülinapot, a mi kis Niallünknek! <3

Nonci.xx

 A tüdőm megtelik friss levegővel, s így már kevésbé érzem, ezt a fojtogató, szorongó érzést. Úgy tűnik, egyre nehezebben birkózom meg a problémáimmal, s már csak a menekülést választom segítségnek. Összecsuklom, a hátamat a falnak vetve, rogyok le az aszfaltra, most azonban nem tudok sírni. Homlokomat a térdeimre hajtom, és átölelem magam, mikor hirtelen kicsapódik mellettem az ajtó, amin percekkel ezelőtt kijöttem. Zayn lohol ki rajta, körbe néz, de először nem vesz észre. Tesz néhány lépést előre, majd ahogy megfordul, a kétségbeesés, szemvillanás alatt tűnik el az arcáról. Hozzám siet, majd pontosan velem szemben guggol le, nem szid le, nem kiabál, mereven bámul a szemembe, próbál valamit keresni, amivel megfejthet, végül csak nagyot sóhajt, és magához von.
- Annyira sajnálom, nem kellett volna, magammal rángatnom téged - motyogja a hajamba.
- Zayn, kérlek, ne okold magad a hülyeségeim miatt - suttogom, nincs erős a beszédre. - Otthon csak halálra unnám magam, hidd el, elfoglalom magam. Nem fogok örökké a problémáim elől menekülni.
- Biztosan ezt akarod? Intézhetek neked egy gépet - ajánlja fel, és ez egészen meglep. Azt hittem, hogy a találkozásunk óta, teljesen magához akar láncolni, egy perc egyedüllétet sem hagyva, és ez egy egészen furcsa érzéssel tölt el. Elmosolyodom, és bólintok. Maradni szeretnék, mert tudom, hogy itt a helyem. Zayn mellett. - Gyere, az éjszakát egy közeli hotelben töltjük - karomnál fogva ránt fel a földről, erősen tart, mégsem annyira, hogy kellemetlen legyen számomra. A hatalmas lendülettől, szinte orra bukom, ha ő nem kap el. Egy ideig csak állunk egymással szemben, a kezem a mellkasán pihen, míg ő a derekamnál fogva tart meg. Az arcunk vészesen közel van egymáshoz, én pedig szinte teljesen elveszem a már-már fekete szemeiben. Fogalmam sincs, mi történik velünk. Zayn, olyan kedves, és figyelemre méltó a viselkedése, amikor nem ordítozik, vagy megajándékoz egy-egy büntetéssel, mint például, mikor napokat kellett a pincében töltenem. Mégsem tudok kiigazodni rajta. Tudom, hogy vele kell lennem, mert őt ez teszi boldoggá, nekem pedig különösebb választásom nincs. Minden embert elveszítettem, aki közel állt hozzám, s habár Zayn fejébe nem látok bele, nem tudom, miket gondol, mit tervez, mit akar csinálni a jövőben, milyen hangulatingadozásai lesznek még, és legfőképpen azt sem tudom, milyen érzelmeket táplál irántam, egy dolog biztos. Annál jobban kezdem megszeretni, még akkor is, ha ez nem helyes.
- Figyelsz rám egyáltalán? - integető kezekre kapom fel a fejem, majd pislogok párat, hogy visszazökkenjek a valóságba. Észre sem vettem, hogy már a kezét szorongatva elindultunk.
- Bocsánat, elkalandoztam. Mit mondtál? - kérdésemre felnevet, de képes nyugodt hangon megismételni a kérdését, még akkor is, ha az előbbi menekülésem fel is bőszítette valamennyire.
- Azt kérdeztem, hogy éhes vagy-e - válaszolni szeretnék, de a gyomrom ezt előbb megteszi. Hatalmas korgással jelzi, hogy az induláskor elfogyasztott szendvics, már nem most került a kezem ügyébe, így nem kell semmit sem mondanom, egy vigyor és egy bólintás tőle, és a tudtomra adja ezekkel is, hogy először mégsem egy szállodába megyünk.
Ketten ücsörgünk a sötétített üvegű Range Roverben, ami egy parkolóban várakozik. A rádió halkan szól a háttérben, amíg Tyler és a sofőr, ételt hoz nekünk a mellettünk lévő gyorsétteremből.
- Jól vagy? - egyik kezét átdobja a vállamon, miközben a másikkal a kezemet szorongatja.
- Szerintem tudnád, ha baj lenne - válaszolom egyszerűen, ezzel a tudtára adva, mennyire nem szeretnék a korábbi incidensről beszélni. Hamar veszi a lapot, így sikeresen eltereli a témát, és másról kezd el beszélni. Beavat, a programokba, így megtudom, hogy habár eljöttem vele, lesznek órák, amiket a társasága nélkül kell eltöltenem. Rengeteg stúdiózás vár rá, interjúk, az új turnéról, próbák, és a koncertek. Hagyom beszélni, mert mindig élvezettel hallgatom, mindegy miről beszél. Egy idő után azonban feltűnik, hogy hiába mesél, a hangja nem hordozza azt az örömöt, mint ahogy az lenni szokott. Többször is észrevettem már, hogy mostanában nem szívesen beszél a munkájáról, tereli a témát, vagy legtöbbször nem válaszol, ha kérdezem. Mire mindent elmesél, a távolban feltűnnek a z utazótársaink is, én azonban nem bírom ki, hogy ne tegyem fel, azt a kérdést, ami lassan hetek óta marcangol.
- Miért nem érzem, hogy boldog lennél? - váratlanul éri a kérdés, így először nem válaszol. Hagyom gondolkozni, majd elmondja, ha akarja. Szólásra nyitja a száját, de semmilyen információt nem kapok, mert még mielőtt megszólalna, el is hallgat, ahogy kinyílik az ajtó, és Tyler vágódik be a velünk szemben lévő ülésre. Két zacskót szorongat a kezében, amiket a kezünkbe nyom, így az út csendesen telik, míg mi falatozunk.
A szemeim ismét leragadni készülnek, mikor a kocsi leparkol egy hotel mellett. Biztonságos helyen parkolunk, pontosan úgy, hogy a rajongók és paparazzik, ne vegyenek észre, mi azonban mégis könnyen tudjunk menekülni, ha szükség lenne rá. A bejelentkezés nem tart órákba, a pultban ácsorgó, húszas éveiben járó férfi, hamar felismeri Zaynt, s hamar átadja az egyik üres lakosztályuk kulcsát. A lift csigalassúsággal ér fel az utolsó emeletre, már szinte Zayn vállán alszom el, mikor kinyílik a lift ajtó. Kicsit lemaradva kullogok a többiek után, a szemeimet lehunyva tartom, s csak akkor nyitom ki egy kis időre, mikor elbizonytalanodom egy-egy lépésben, vagy megijedek, hogy valaminek, esetleg valakinek neki sétálnék. Körül sem nézek a hatalmas szobában, a bőröndömhöz vonszolom magam, kiturkálom a szükséges ruháimat, és egyenesen a fürdőszobába megyek, ami talán fele akkora, mint a szobánk. A forró fürdő, még az eddiginél jobban is elálmosít, hamar végzek, és miután felöltözöm, megmosom a fogam, s a vizes hajam egy kócos kontyba kötöm, a párával megtelt helységet átadom Zaynnek, én pedig a hatalmas franciaágyba dőlök. Egy ideig csak fekszem, a borzasztó fáradtság ellenére, valahogy mégsem tudok elaludni. Talán, az új hely teszi ezt, mindenesetre, gyűlölöm ezt az érzést. A monoton vízcsobogást hallgatom, közben becsúszik, pár hang, miközben Zayn dúdol, vagy éppen énekelget, ilyenkor elmosolyodom. Aztán megüti a fülemet még egy hang. Szaggatott rezgések, amik elég hangosak, hogy rájöjjek, egy telefon van a közelemben. Felemelem a fejem, s ahogy végig pásztázom a szobát, a szemeim megakadnak a másik éjjeliszekrényen, s a készülék egy újabb rezgéssel jelzi, hogy megtaláltam a zaj forrását. Az ágyon keresztül mászom oda, először csak le akarom némítani, hogy ne idegesítsen tovább, aztán akarva, akaratlanul is megnyitom az egyik szöveges üzenetet. A feladó ismeretlen, de az üzenet annál inkább felfedi, hogy kitől is származik. Engedd el, mellettem a helye. Előlem nem menekülhettek! A gyomrom összezsugorodik, a kezeim remegni kezdenek, aztán hallom, hogy csend lesz. Zayn hamarosan kijön, így gyorsan visszateszem a telefont a helyére, majd visszamászom a saját térfelemre. Nyakig betakarózom, s ahogy kinyílik a fürdőszoba ajtaja, egyre jobban koncentrálok arra, hogy ne buktassam le magam. Becsukom a szemeimet is, hogy összeszedjem magam, majd érzem, hogy besüpped az ágy, s egy kattanás is jelzi, hogy a szobát már nem világítja be semmi. Kinyitom a szemem, háttal vagyok, de még így is érzékelem a falról visszaverődő fényekről, hogy Zayn használja a telefonját. Elfelejtettem kitörölni az üzenetet, és ez csak akkor tudatosul bennem, mikor halk szitkozódás hagyja el a száját, a következő pillanatban pedig hallom, hogy a szoba másik felében valami földet ért. Összerezzenek, és reménykedem benne, hogy nem veszi észre a hirtelen reagálásom. Érzem, ahogy mozgolódik kicsit, majd karjával átöleli a derekamat és szorosan hozzám bújik.
- Szeretlek, és nem fogom, hagyni, hogy bárki is elvegyen tőlem - suttogja, s miután egy puszit hagy az arcomon, az eddigi félelmem szertefoszlik és a kicsattanó boldogság veszi át a helyét. Fülig érő vigyorral térek át az álomvilágba.