24.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a friss részt. Remélem tetszeni fog. Már pénteken fel szerettem volna tenni, de elaludtam, a végét pedig meg sem írtam, de jobb későn, mint soha.:D Ne haragudjatok,a rész hossza miatt, mostanában képtelen vagyok, kellő hosszúságot összehozni. Köszönöm szépen a díjakat is, amint tudom kiteszem őket.<3

Jó olvasást és ne feledjétek, minden vélemény számít! :)

Nonci.xx

Ugyanolyan kicsattanó örömmel ébredek, mint ahogy elaludtam. Zayn karja, még mindig a derekamat öleli, lábaink teljesen egymásba gabalyodtak. Óvatosan próbálok meg kikászálódni mellőle, majd megmentem magam azzal, hogy az eddig használt párnám a karjai közé dugom, így egy rövid időre, abban a hitben hagyva, hogy még mellette vagyok. A fürdőbe sietek, s miután viszonylag rendbe hozom magam, levetkőzöm és a zuhanykabinba lépek. A forró víz kellemesen ellazít, s mielőtt kilépnék a szobába, letörlöm a párát a tükörről. Mintha egy másik ember tekintene vissza rám, érzem, hogy boldog vagyok. Kimondta, nem a szemembe, de képes volt beismerni az érzéseit irántam és ez felér bármivel. Sosem hittem volna, hogy valaha ilyen fog történni velem. Szorosabban fogom magamon a fehér anyagot, mikor kilépek a szobába. Semmi esetre sem akarok úgy járni, mint a legelső együtt töltött éjszakánk után. Kifújom az eddig bent tartott levegőt, hiszen Zayn még alszik. Összeszedem a szükséges ruháim és piperetáskám, hogy aztán visszaloholhassak a fürdőbe. Egy egyszerű fehér nadrágot választok, és egy ujjatlan inget. A hajamat egy szoros copfba fogom, s a sminkemmel sem bajlódom sokat. Mikor ismét elhagyom a fürdőszobát, ezennel véglegesen, Zayn még mindig alszik. A telefonomra pillantva konstatálom, hogy maradt még majdnem egy órám, így birtokba veszem a szoba másik végében lévő kanapét. Egy ideig Zaynt bámulom, nézem, ahogy a meztelen felsőteste teljesen kilátszik a takaró alól, s egyenletesen emelkedik fel és le. Aztán a lábamnál megpillantom a tegnap este eldobott telefonját. A kezembe véve vizsgálom meg. A hátlap lerepült, s a képernyő is pókhálósra törött. Felállok, s az éjjeliszekrényére teszem, ha felébred, biztosan keresni fogja. Végig akarok simítani, hosszú fekete haján, mely az arcába lóg, mégis megállítom a kezem út közben. Nem akarom, hogy felébredjen, tudom, hogy nehéz napja lesz, ezért hagyom inkább még pihenni. Nem akarok hangoskodni, és szerencsém is van, hogy mindenre felkészültem. Az egyik táskám aljából kihalászom egy könyvet, majd visszatelepszem a kanapéra, és olvasni kezdek.

- Még mindig nem értem miért keltél fel korábban - a bársonyos hangja megijeszt, mikor kilép a fürdőből. A mellkasán vízcseppek futnak versenyt, majd eltűnnek a derekára csavart törülközőnél.
- Mondtam már, Zayn. Felkeltem előbb, mert tudtam, hogy sietned kell majd a próbákra, nem akartam senkit sem megvárakoztatni.
- Mióta ülsz ott? - kérdezi, miközben a bőröndjében matat. Ő nem érzi zavarban magát előttem, simán felöltözik, míg én a legerősebb koncentrációmmal próbálok válaszolgatni neki.
- Lassan egy órája - hebegem, s megpróbálom nem őt bámulni. Kinyitom az eddig kezemben tartott könyvet, és bár nem olvasok, a szemeimet megpróbálom a sorokon tartani. Hallom, ahogy halkan felnevet, de a hangja semmitmondóan komoly marad, amikor megszólal.
- Remélem, tudod, hogy nem kell ezt tenned. Senkihez nem kell igazodnod, nem kell azt csinálnod, amit ők mondanak. Ők neked nem parancsolhatnak. Nem rángathatnak kedvükre, nem mondhatják meg, mikor kelj fel, csak azért, hogy én időben ott lehessek.
Becsukom a könyvet, majd felállok, s ismét helyet foglalok, de most az ágyon, Zayn mellett.
- Senki sem kért erre, csakis miattad tettem.
- Nem szeretném, ha miattam tennél ilyeneket, Melodie - simít végig az arcomon. Érzem, hogy ezt a pillanatot kell választanom.
- Zayn, kérdezhetek valamit?
- Most is azt teszed gyönyörűm - a kedves hangja megmelengeti a szívem, érzem felébredni a hasamban lévő pillangókat is, most azonban nem hagyhatom elgyengülni magam. Kezeimet a kezeire helyezem, s finoman megszorítom, ezzel jelezve, hogy támogatom, bármi is fog történni.
- Már régóta érzem, hogy valami baj van. Eddig nem volt alkalmam, vagy bátorságom megkérdezni, de most nem bírom tovább. Félek, hogy a végén valami baj történik veled. Többször is hallottalak már kiabálni, miközben telefonálsz. Folyamatosan ugyanaz a vita, napról napra. Szinte mindig hallottam. Először nem akartam hallgatózni, de ezek a beszélgetéseid, annyira gyakoriak lettek, hogy képtelen voltam ilyenkor elmenekülni.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj - kezdi, s ahogy szorosan összefonja ujjainkat, már tudom, hogy nem számíthatok semmi jóra. - Egy ideje már nem akarom ezt csinálni. Először csak a rajongókért csináltam mindent, az utálkozók, a rasszista megjegyzések ellenére is. Aztán menedzsmentnek nem tetszettek a dalaim, azt mondták más hangzásúak, nem illenek, ehhez a bandához. Hiába írtam dalokat, egytől-egyig visszautasították őket. Nem akartam feladni, de később már a koncerteket sem élveztem. Meghúztam magam hátul, és csak énekeltem. Mikor Perrie meghalt, egy év szünetet kaptunk, ami jól esett, könnyebb volt visszatérni, hátha mindent újra kezdhetnék ott is, mint az életben. Mikor megismertelek, már tudtam, hogy az érzéseim beigazolódnak. Kilépek, Melodie. Kilépek a bandából. Nem fogom a saját rajongóimat hamis dolgokkal áltatni, nem fogom azt mutatni nekik, hogy minden rendben, mikor semmi sincs így, és a legfontosabb, minden szabadidőmet rád fordíthatom - mikor befejezi, ujjai letörlik a könnyeimet. Észre sem vettem, hogy sírok, így csak szorosan hozzábújok. Nem szeretném, hogy feladja az álmait, most azonban mégsem tehet mást. A folytonos viták, a mostani története alapján, és az, hogy a viselkedése más lesz, ha a banda szóba jön, teljesen más lesz, mind azt mutatja, mennyire belefáradt ebbe az egészbe, hogy már nem képes alkalmazkodni sem. A legkevésbé sem akarom, hogy eljöjjön, de ő ezt szeretné, és nekem támogatnom kell ebben. Nem mondom neki, hogy őrültség, amit csinál, nem próbálom meg visszatartani, ez az ő döntése, s amennyire biztos vagyok benne, hogy őrültséget tesz, ő ugyanannyira tisztában van a dolgokkal.
- A fiúk már tudják? - mindössze ennyit tudok kinyögni. Nem válaszol, csak megrázza a fejét, s egy ideig némán ülünk egymás mellett, egymás kezét szorongatva, s míg én halkan sírdogálok, néha hallom, ahogy ő is szipog. Tudom, mennyire nehéz lehet ez neki, pont amennyire, mint ahogy engem megrázott, s lesokkolt, ez a kevéske információ, ami bizonyára hónapok óta nyomhatta a lelkét.
- Csak te tudsz róla, na meg Paul, és egy ideig ez még így is lesz - aprót bólintok, majd felállok, a kezemet felé nyújtom.
- Mennünk kell, ha nem akarunk elkésni - mondom, s megpróbálok valami mosolyt erőltetni az arcomra, ami inkább grimasznak tűnhet. Megint az arcomhoz nyúl. lesimogatja az újabb könnyeimet, zsebre vágja minden fontos, szükséges holmiját, majd kulcsra zárja magunk mögött az ajtót.
A rajongók számára, egy ismeretlen kocsival hajtunk be a stadionba, hogy a fiúk elkezdhessék a próbát, az esti showra. Mindenki minket néz, a legutóbbi távozásunk nem volt valami illedelmes. Zayn nem mond semmit, csendesen haladunk végig az emberek között, egy hatalmas titkot hordozva magunkkal. Mikor a backstagebe érünk, köszön a fiúknak, majd levágja magát az egyik fekete bőrkanapéra. Csendben ücsörög, és csak néha nevet fel a fiúk ostoba viccein. Aztán megjelenik Paul, és az arca ismét megváltozik. Engem a lányokhoz terelnek, akik kivezetnek a nézőtérre, míg Zayn kezébe mikrofont nyomnak, s ő a színpadon jelenik meg. Megkönnyebbülök, mikor Taylor 20 perc elteltével sem jelenik meg, így teljesen koncentrálhatok a próbára. Tényleg nem élvezi, s ha a szállodában nem avatott volna be, most talán nem venném ezt észre rajta. Nem próbálják el az összes dalt, csak azokat, amikkel baj lehet később, és gyakorlást igényelnek, így hamar végeznek.
Este hatalmas bulit hoznak össze, telt házas stadion, s mikor lejönnek a színpadról, látom rajta, hogy valamennyire, még ő is élvezi. Biztató pillantást küldök felé, ő pedig olyat tesz, amire nem is számítok.
- Fiúk, el kell mondanom valamit!